2. fejezet - Justin Bieber.. Vagy mégsem??

És itt véget ért az álmom, mert Ross volt az. Pedig tényleg pöpecül ment eddig minden..ugyanígy volt az álmomban is csak akkor éppen Bieber állt előttem.

-Hát te nem vagy egy Justin Bieber. -mondtam flegmán.
-Mivan? Miért pont Bieber?? -értetlenkedett a szöszi.
-Hagyjuk, neked az túl magas lenne. -nevettem rosszmájúan.
-Azt hittem nekem jobban örülsz. -erre fölényesen elmosolyodott. -Láttalak a színpadról, szóval csak bírsz, ha már úgy bámultál. -kacsintott felém.
-Micsoda? Hogy neked? És hogy én bámultalak?? Hidd el, nem azért voltam ott, mert annyira szeretlek, hanem mert rákényszerültem. És ne hidd azt, hogy most adod itt nekem a nagymenőt meg előveszed a legcsábosabb mosolyod és elájulok tőled. -kapkodtam idegességemben a fejem.
-Nem is feltételeztem. -csak nevetett. Ez a pali esküszöm még idegesítőbb, mint gondoltam.
-Na jó, inkább állj félre, nekem dolgom van. -azzal ellöktem az utamból, de valaki megfogta a kezem.
-David?
-Lara, tudod, hogy ha el mersz szökni, az apád örök szobafogságra ítél, és még a kórházban is tovább kell maradnod. Szóval, ha nem akarod életed hátralévő részét itt tölteni, akkor viselkedj, kérlek. De mégis hova mentél volna ilyenkor? -már csak ez kellett, hogy ez a palimadár beleszóljon, mit csinálok. Nem mindegy az neki, hogy mit csinál velem az apám, ha nem fogadok szót neki?! Nem tudom, mit van úgy oda.
-Justin Bieber koncertre és megyek is. -indultam volna, de az a beképzelt majom elkezdett valamit pofázni.
-Mi? Te komolyan ekkora Justin Bieber fan vagy? Az egy senkiházi. Rossz példát mutat a rajongóinak, nem tiszteli őket. Nem tudja értékelni, amit az élet adott neki..túlságosan el van szállva magától. -akadt ki ezen, de igazából nem értem miért zavarja őt ennyire. Ez nagyon hiányzott. Úgy érzem szét robban a fejem az idegtől. Éreztem, hogy elvörösödik az egész fejem az idegtől.
-Miket beszélsz? Nézz magadra! Nem te vagy elszállva magadtól? Csak magaddal törődsz. -üvöltöztem vele. Majd közelebb jött, szinte annyira közel, hogy csak pár centi volt köztünk, a számhoz hajolt, és suttogva mondta...
-Ha ismernél, nem ezt mondanád. -ahogy odahajolt hozzám pár centire a számtól, azt hittem lesmárol. Na akkor lettem volna rosszul az tuti. És nem azért mert, hogy fuuu én mekkora mázlista vagyok, hogy megcsókolt engem maga Ross Lynch, hanem az undortól. És ezt a kínos helyzetet David is végignézte. Ezzel el is viharzottam a kórtermembe. David meg utánam.
-Figyelj, nem akarok neked rosszat, de figyelj oda, mit csinálsz. Apádnak most az egyszer nem fogok szólni, de kérlek, ne hozz engem is kínos helyzetbe. -majd ki is ment, miután elmondta ezt.
Azért rendes tőle, hogy nem szól apának. Mikor lenyugodtam, felhívtam Camit, és részleteztem neki, hogy mi történt. Odáig volt, meg vissza, hogy én Rossal beszéltem, vagyis inkább üvöltöztem, ugyanis ő oda van értük. Mármint az R5-ért. Riker a kedvence, bár nem tudom mit eszik rajtuk. Habár Rikerrel nincs semmi bajom és senkivel, kivéve azt az egyet.. Mikor odaértem, hogy azt hittem megcsókol Cami elkezdett kuncogni..
-Most mivan? -kérdeztem szinte ordibálva a barátnőmet.
-Talán azért hitted azt, hogy meg fog csókolni, mert tudat alatt azt szeretted volna. -s közben hallottam a hangján, hogy mosolyog. Erre felkaptam a vizet és inkább letettem a telefont.
-Tudod mit, Cami? Inkább beszéljünk később, vagy tudod mit?  Inkább holnap, szia.
-Na de....
És erre lecsaptam a készüléket.

Már este 9 óra volt miután megvizsgált David, majd gondoltam alszok inkább, hátha elfelejtem ezt a hülye napot. Lehunytam a szemem és álmodtam valami különöset. Egy alak fut utánam az erdőben, én meg egyre gyorsabban futok, hogy ne érjen utol. Félek és sírok..nem tudom mit akar tenni velem. Sötét volt. Egyedül csak én és az a férfi futkároztunk a fák között. Egy faágban felbuktam és a földre estem. A férfi utolért..nem tudtam elmenekülni előle. Az arcát nem láttam. Ordibáltam, hogy segítsenek, de nem jött senki. Már majdnem elájultam a sok sírástól meg az ordibálástól, amikor valaki odanyújtotta a kezét felém és elvitt onnan. Megmentette az életem. Szőke haja volt, magas, izmos..rám nézett és megláttam Rosst. És erre felkeltem. Nem igaz, hogy a gondolataimba és álmaimba is beférkőzik. De miért pont neki kellett megmentenie?  Miért róla álmodtam?? Nem értem. És ki lehetett a másik férfi, aki futott utánam? Na jó inkább felkelek és kimegyek sétálni..ki szellőztetem a fejem. Bár este fél 11-kor elég hülyének fognak nézni, hogy bolyongok ott, mint valami őrült. Na mindegy, lesz, ami lesz. Mikor kimentem, megláttam a kórház előtti padon egy szőke lányt. Nem tűnt valami jó kedvűnek, mintha fájlalná valamilyét, de nagyon. Talán sír is. Oda megyek megnézem, van-e valami probléma.

-Szia! -mentem oda hozzá.
-Szia! -köszönt ő is keserves hangon.
-Rydel, te vagy az? az R5-ból? -kérdeztem meglepetten.
-Bocsi, de most nem tudok autogramot adni és képet sem tudunk készíteni, ne haragudj. -kétségbe esetten nézett.
-Nyugi, nem egy fanatikus rajongó vagyok, csak láttam, hogy van valami baj és idejöttem megkérdezni, hogy jól vagy-e. -nyugtatgattam.
-Óh, végre egy rendes ember a környéken. Egy lélek sem vette észre, hogy szenvedek. Amikor jöttem ki megbotlottam valamiben és ahogy a földre huppantam rám borult az a nagy kuka. Azt hiszem a lábam eltört. Valaki odajött, összepakolta a kukát, de azt nem kérdezte meg, hogy élek-e még. -panaszkodott Rydel.
-Gyere, kapaszkodj a vállamra, beviszlek, hogy vizsgálják meg a lábad. -mosolyodtam el és nyújtottam a kezem Rydel felé.
-Köszönöm...
-Lara. Lara a nevem.
-...Lara. -mosolyodott el.
-És a testvéreid, hogy-hogy nem veled voltak? -kérdeztem hirtelen, ahogy eszembe jutott.
-Ők már biztosan hazamentek. Mindig cukkolnak, hogy mindenhol eltévedek, meg hogy én semmit nem találok meg, és ezért nem engedtem, hogy velem jöjjenek. De már valószínűleg aggódnak értem. Csak a telóm lemerült. -mondta kicsit szomorúan.
-Hát igen az öcsédnek sajnos nincs annyi esze, hogy idejöjjön, mivel a kórházban látott utoljára, és gondolhatná, hogy talán itt vagy. -húztam fel egy erőltetett mosolyt az arcomra.
-Ööö...Rossra vagy Rockyra... vagy esetleg Rylandre gondolsz? -kérdezte értetlen fejjel.
-Hát Rossra...ki másra..
-Ááááááhh... azt hittem, bírod őt. -mondta mosollyal az arcán.
-Persze..ő is azt hitte, csak hogy ez nem így van. -válaszoltam flegmán, amit kicsit azért megbántam, mert hát szegény lány nem tehet róla, hogy ilyen tapló öccse van. Így csak rá mosolyogtam és mondtam neki:
-De nyugi, téged nagyon bírlak, te vagy a legnormálisabb a bandából, csajszi. -és erre megölelt. Nem tudom, milyen hatást váltottam ki belőle ezzel, de meglepett.
-Ott az orvos, menjünk. -szakítottam félbe az ölelkezést.
-David! Hoztam neked valakit. Valószínű, hogy lábtörés. -mondtam Davidnek, aki egyből szemügyre vette Rydel lábát.
-Gyere a rendelőbe és megvizsgálom a lábad, utána irány a röntgen. -közölte kicsit kétségbe esett arccal Rydellel.

Ross szemszöge

Már háromnegyed 11 volt, amikor eszembe jutott, hogy Rydel még sehol sincs. Persze, hiszen elvette a figyelmem az a hisztérika. Ha nem lenne ilyen elviselhetetlen egész jó csaj lenne. Na de nem..nekem barátnőm van..Laura. Már 2 és fél hónapja járunk. Nem akarom elrontani. És különben sem az én esetem az a csaj. Pláne ilyen modorral. Na jó elég a csajokról, inkább felhívom Rydelt. *Kikapcsolva*
-A francba, miért nem veszi fel? -üvöltöttem a telefonba.
-Laura? -kérdezi unottan Riker.
-Nem! Rydel. Neked fel sem tűnt, hogy még nincs itthon?! -álltam neki a bátyjámnak.
-Az fasza! Teljesen kiment a fejemből. De hol láttuk őt utoljára? -kérdezte idegesen Riker.
-Nem emlékszem. Várj, gondolkozom. -emeltem fel az ujjam, azzal intve, hogy hallgasson, míg töprengek. -Bementem a kórház folyosójára a kabátomért, aztán az a hisztis nekem állt. Mi is volt előtte? Megvan..akkor ment ki a kórházból Rydel idegesen, mert nem akarta, hogy vele menjünk. És valószínű, hogy nekünk van igazunk mindig. -érveltem a bátyámnak.
-A kórház. -emeltük fel a fejünket és mondtuk egyszerre. Erre felkaptuk a kocsikulcsot és elindultunk.

Lara szemszöge

Gondoltam, megvárom őket, hogy megtudjam, mi a baj. De mikor kijöttek, Rydel tolókocsiban volt és David kiabálta a nővéreknek, hogy készítsék be a műtőt, mert meg kell műteni a lány lábát. Kezdtem félni, odamentem, hogy megtudjak valamit.
-Micsoda? A műtőbe? Mi történt? -futottam oda az orvosokhoz. Majd Rydel, megszólalt félő, remegő hangon.
-A lábam szilánkosra tört, valami vasakat kell a lábamba ültetni. -szegény már a mondat végén elsírta magát. Nem tudtam semmit sem szólni, teljesen lefagytam. Annyira sajnáltam őt. Igaz, hogy kb. csak egy fél órája ismerem őt személyesen, de akkor is. Mi lesz most a bandával? És mikor fog felépülni? Jaj szegény lány. Próbáltam őt megnyugtatni.
-Hé, Rydel, minden rendben lesz. Erős csaj vagy. -majd a vállába bokszoltam olyan csajosan és lágyan, mire ő befejezte a sírást és elmosolyodott.
-Kérlek, ha a testvéreim erre járnának... -kezdte el a mondatát, de félbe szakítottam.
-Persze..szólok nekik. -mosolyogtam rá. Egyébként semmi kedvem nem volt találkozni Rossal, de ha ezen múlik..
Kb. eltelt egy fél óra és jött be az ajtón Riker, Ross, Ratliff, Rocky és Ryland. Rydel testvérei. Vagyis Ratliff nem a testvére, de a család barátja nagyon régóta és a banda tagja. Ahogy Riker elsőként beviharzott, odajött hozzám és csak annyit kérdezett:
-Hol van most? -szomorú fejet vágott, de én próbáltam nyugtatni, immár mindannyiukat, mert ők is odaértek, és odajöttek hozzám.
-A műtőben. De ne izguljatok. Kemény a csajszi. Mosolyogva ment be. -próbáltam higgadt fejet vágni és mosolyogni, így talán ők is nyugodtabbak lesznek.
A többiek leültek a váróban lévő székekre, Ross pedig közelebb lépett hozzám.
-Figyelj, köszi..mindent. Ha te nem lettél volna, akkor nem is tudom... -félbe szakítottam mondandóját.
-Ez természetes. Kicsit hibásnak érzem magam.. Tudod, ha nem álltam le volna veled veszekedni, talán Rydellel maradtál volna. És akkor nem történt volna baj. -már a sírás kerülgetett. És kicsit szégyelltem is magam. Erre Ross a földre hajtotta a fejét és amolyan kisfiúsan mosolygott, majd visszanézett rám.
-Most miért nézel így ? -kérdeztem, mivel nem értettem, mi ez a nézés nála.
-Csak.. fura, hogy ezt hallom tőled és nem ordibálsz velem. -mondta még mindig mosolyogva.
-Hidd el, hogy más helyzetben nem kímélnélek. -majd odamentem a többiekhez és leültem én is a székre, aztán Ross is követte a példám. Pár perc múlva Ross venni akart egy kólát és megkért, hogy menjek vele, mutassam meg neki, hol van az automata. Míg lementünk, végig nem szóltunk egymáshoz. Kezdett kínossá válni a szitu. Mikor visszaértünk, a váró ajtaja előtt Ross megfogta a kezem, ezzel akadályozva, hogy visszamenjek a többiekhez és láttam rajta, hogy nagyon ideges. Nem értettem, miért tett így. Hirtelen az érintésétől elkezdtem remegni, a hideg végig szökött a hátamon és karomon, vagy nem is tudom, furcsa érzés volt.
-Minden oké? -kérdeztem tőle remegő hangon.
-Ugye rendbe fog jönni? -láttam az arcán a félelmet. Most tényleg sajnáltam őt. Elfelejtettem, hogy mennyire is utáltam eddig. Talán félre ismertem? Tényleg nem is olyan rossz pasi?
-Bízz bennem! Minden rendben lesz. -mondtam neki lágy hangon és enyhén mosolyogva. Válaszul elmosolyodott és nyomott egy puszit az arcomra. Mikor megpuszilt éppen akkor viharzott be egy lány. Odajött Rosshoz és csak úgy lesmárolta.