-Stormie, Mark..micsoda meglepetés. Mi szél hozott erre benneteket? -kérdezte apa döbbenten és egy kis enyhe mosollyal az arcán.
-Adam, már 2 hónapja nem találkoztunk. Képzeld el, a kicsi angyalkánkat, Rydelt baleset érte. A lába eltört és meg kellett műteni. -mondták Lynchék szomorúan.
-Áhh tényleg, hallottam az esetről, de nem tudtam, hogy Rydel az. Éppen most küldtek be hozzá, hogy megnézzem, mi a helyzet. De úgy hallottam, jól sikerült a műtét és így biztosan nem lesz semmi gond. Egyébként ha már itt vagytok, lenne egy kérdésem. -kezdett bele apa utolsó mondatába, de Ross (!) félbeszakította.
-Hé, Adam! De rég láttalak. Mizu? -ezt nem értem..Honnan ismeri a szöszi..és egyáltalán az egész családja apát??!
-Ohh, Ross, de megnőttél. A testvéreiddel is összefutottam, már csak Rydelt kell megnéznem. -mondta apa, amit még mindig nem értettem. Lépteket hallottam. Az ajtón apa lépett be Rossal és a Lynch szülőkkel. Rydel azonnal köszönt apának, én pedig csak néztem tátott szájjal.
-Kicsim, te miért nem vagy a szobádban? -kérdőn nézett rám apa.
-Ő a lányod? -kérdezte egyszerre ledöbbent arccal Ross és Rydel.
-Igen. Ross, Rydel, ő itt a lányom, Lara.
-Lara..ők itt.. -kezdte volna a bemutatást.
-Már bemutatkoztunk egymásnak apa. -mondtam még mindig ledöbbenten.
-Óhh Lara, hogy te milyen nagy és gyönyörű lány lettél. Fel sem ismertelek. Tudod, még nagyon pici baba voltál, mikor az ölemben tartottalak. Anyukád volt a legjobb barátnőm és mindig elraboltalak tőle egy kis időre. És egyébként Adam, a lányod volt az, aki segített Rydelnek és mindent köszönünk neki. Ilyen véletleneket. -mi?? Hogy én az R5 szülők karjaiban? Ez egyre jobb. Ezt álmomban sem gondoltam volna. De miért nem beszéltek erről anyáék nekem?
-Igen..régi szép idők. Áhh, tényleg..David említett valami ilyesmit, csak ahogy elkezdte, nem figyeltem a mondata többi részére, mert rád mindig csak panaszt hallok. -na ne, remélem David nem köpött..a szökéses incidensre gondolok. Muszáj apámnak beégetnie mindenki előtt? Közben a többi Lynch családtag is bejött Rydelhez Laurával együtt és megtudták, hogy én vagyok apám lánya XD. Micsoda egybeesések. Mindenki megdöbbent.
-Adam, valamit szerettél volna kérdezni. -szólt apához Mark.
-Óh igen. -és akkor felém fordult, kicsit kétségbe esetten nézett rám. Fogalmam sem volt, mit akar mondani.
-Lányom, nekem és anyádnak vissza kell mennünk Magyarországra. Az egyik kórházban nagy szükség van rám. Egy jó ideig távol leszünk. Azt szeretném ezzel mondani, hogy sajnos tudod jól, hogy nem jöhetsz velünk és gondolom szeretnél is itt maradni. -ekkor Mark és Stormie felé fordult.
-Ezért szeretném megkérdezni tőletek Stormie, hogy tudtok-e valakit, aki lakótársat keres, hogy ne kelljen Laranak egyedül laknia? -aztán nem hagyta, hogy válaszoljanak, felém fordult.
-Vagy pedig David felajánlotta, hogy nála lakhatsz, ameddig csak akarsz. -erre Ross és a testvérei szemöldöküket összehúzva bámultak ki a fejükből. Na igen, ezen én is meglepődtem. Bele is mennék..de még mennyire. Csak David barátnője nyilvánvaló, hogy nem bír engem.
-De apa, tudod, hogy David menyasszonya nem kedvel engem. Így nem lenne jó ötlet velük laknom. És David sosincs otthon, úgy meg csak unatkoznék. Nem mehetnék Camihoz vagy Florhoz inkább?
-Nem, kincsem, tudod, hogy ők csak ketten vannak egy lakásban és nyugodtabbak lennénk anyáddal, ha egy felnőttre bízhatnánk. -erre a többiek elkezdtek valamin gondolkozni. Mindenki csak bambán bámult.
-De apa..tudok magamra vigyázni. -mondtam neki mérgesen.
Erre Ross és Rydel egyszerre megszólaltak.
-Lakjon akkor nálunk! -erre mindenki felkapta a fejét és elkezdett mosolyogni. Még Laura is. De várjunk csak.. Mi??? Én meg a szöszi egy fedél alatt??!!! Az lehetetlen. Lehet, hogy most kicsit enyhébb voltam vele, de attól még a helyzet nem változott. Bár ez azért elég rendes dolog tőle. Nem tudom, miért teszi, azok után, hogy olyan goromba voltam vele. De igazából megérdemelte. És amit Laurával csinál. Tuti, hogy valamit titkol.
-Nem...ez nem jó ötlet. Én nem akarok zavarni. Meg nem is tudom... -nem találtam igazán kifogást.
-Kicsim, nyugodtan lakhatsz nálunk, ez nagyon jó ötlet. Hiszen úgy is ott van nálunk egy üres szoba és szeretnélek úgy babusgatni, ahogyan pici korodban. -erre megcsipkedte a pofám és megölelt. Nagyon furcsa érzés volt. Riker, Ross, Ratliff, Rocky és Ryland tágra nyílt szemekkel s megemelt szemöldökkel bámultak, míg Rydel mintha gyönyörködött volna bennünk, és odahívott magához, hogy megöleljen.
-Ez az velem fogsz lakni, velem fogsz lakni. -örvendezett Rydel és nem hagyott szóhoz jutni.
-Dehát még nem is egyeztem bele.. -kezdtem volna el a mondatom, de Riker félbeszakított.
-Mert nincs választási lehetőséged. -ezzel rám kacsintott és biccentett egyet Rossnak. Ross nem vette a lapot először, de aztán leesett neki. Elmosolyodott és elindult felém, majd megfogta a derekam hátulról, Riker pedig a kezem, és elkezdtek kifele toloncolni. Bevittek a kórtermembe és mondták, hogy pakoljak össze. Apáék utánunk jöttek a többiekkel.
-De fiúk! Laranak még 5 napig itt kellene lennie. -mondta apa féltőn.
-De apa! Már jól vagyok. És ígérem, ha csak a körmöm is megfájdul, azonnal visszajövök. És vigyázni fogok magamra.
-És mi is! - szólt közbe Rocky mosolyogva. Közben apa háta mögött tolta be Stormie és Mark Dellyt és ők is bíztatták apát, hogy figyelni fognak rám minden percben és felhívják, ha valami baj van.
-Na jó. -bólintott rá apa, még mindig kicsit félve. Odamentem hozzá, megöleltem és megpusziltam. Aztán eszembe jutott David. Tudom, hogy egy ideig nem fogom őt látni, így szerettem volna tőle elköszönni.
-Apa.. Szólnál..Davidnek? -kicsit elpirultam, amikor kimondtam David nevét. De apa tudja, hogy régóta ismerem és fontos személy a családunkban. Persze azt nem is gondolná, hogy nekem bejön.
-Persze csillagom. -a fiúk és Rydel kicsit furcsán néztek. Aztán elmeséltem nekik, hogy David a családunk jó barátja és szeretnék tőle elköszönni, mert most, hogy nem lesz itt apa, nem lesz rá okom, hogy a kórházban legyek. Ha csak nem szimulálok. Vagy ha tényleg megbetegszem. Bár még Rydelhez úgyis be fogok jönni egy kis ideig, míg bent lesz.
A fiúk kivitték a csomagjaimat, közben David bekopogott az ajtómon.
-Szia. Bejöhetek? -nézett rám csillogó szemeivel, s mosolyogva.
-Persze, gyere csak. -mondtam neki kedvesen.
-Mondta Adam, hogy te is elmehetsz. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy bármikor meglátogathatsz és szeretném is. Ezt azért mondom, mert gondolom ritkábban fogunk találkozni, mivel apukád már nem lesz itt. Vigyázz nagyon magadra és ha van valami baj csak hívj. Tudod, megvan a számom. -óhh megkért, hogy majd látogassam meg. El sem hiszem, hogy ilyeneket mond nekem. Még jobban belé estem.
-Meg foglak látogatni, ígérem. És köszi mindent, vigyázz magadra te is. -mosolyogtam, de olyan megható volt ez a pillanat, hogy majdnem elsírtam magam. Csak néztem mélyen David szemébe, amikor az ajtó küszöbén Ross majdnem felbukott, mögötte pedig a fiúk jöttek. Ezzel megszakítva a meghitt pillanatot. Ez az.. úgy látom Lynchék tudják, mikor kell közbelépni. De azt azért meg kell hagyni, Ross 'majdnem' esése csúcs volt. Majdnem elröhögtem magam. Aztán David megfogta a vállam és elköszönt tőlem. Mintha nem is a földön lettem volna. Ross rám nézett és elmosolyodott.
-Mivan? -kérdeztem tőle összeráncolt homlokkal.
-Elég fura ízlésed van. -nem tudtam, mire véljem ezt a mondatát.
-Nem értem, mire gondolsz. -kicsit zavarban voltam. Biztosan rájött, hogy tetszik nekem David. Most mit mondjak neki?
-David.
-.... -egy szó sem jött ki a számon..annyira zavarban voltam, hogy nem tudtam kitalálni semmit. -Honnan tudod? -kérdeztem, s fejemet a földre szegeztem.
-Láttam. Ahogyan néztél rá. Figyelj nem akarok beleszólni és nem rossz indulatból mondom, de ha jól tudom jegyese van és hozzád elég idős. -mondta aggódóan. Éreztem, hogy tényleg csak jót akar, nem vettem szemrehányásnak, amit mondott.
-Ez igaz. De mit tehetnék? A szívnek nem lehet parancsolni. -mondtam ezt egy erőltetett mosoly erejében.
-Nem tudom. -mosolygott továbbra is.
-Figyelj...ez, amit most mondtam neked...ugye.. -próbáltam elmagyarázni neki, hogy tartsa titokban, amit megtudott tőlem.
-Nyugi, tőlem nem tudja meg senki.
-Köszönöm. -s hálául adtam az arcára egy puszit és kimentem én is.
Ross szemszöge
Mi? Laranak bejön David? Le sem tagadhatná...ahogyan nézte őt a gyönyörű csillogó szemeivel.. Arca enyhén kipirosodott.
Ezt nem hagyhatom szó nélkül. Nem, mintha féltékeny lennék vagy ilyesmi. Nem. Nem azért teszem. Úgy érzem, Laraval van bennünk valami közös. Valami, ami összetart minket. Akár barátok is lehetnénk. Mondjuk nem hiányzik, hogy megint elölről kezdjünk mindent. Már egész jól kijövünk egymással. Akarom mondani az túlzás, inkább elviseljük egymást úgy ahogy.. Nem akarom őt megbántani, de ha én nem mondom el neki, hogy reálisan kell látnia a dolgokat, akkor lehet, hogy senki. Amint elmondtam neki a véleményem, újra meglepetést okozott. Nem akadt ki. Ez már megint egy jó pont. Ez az Ross Lynch, tudsz te valamit. És még egy puszit is kaptam tőle. Azt hiszem kezd bennem megbízni. Ami most elég jól jön, mert másképp nem viselnénk el egymást, ha odaköltözik hozzánk. Amúgy örülök neki, mert így jobban megismerhetem őt.
Lara szemszöge
Szép lassan elindultunk a kórházból. Még előtte elköszöntünk Rydeltől. Ratliff, Stormie és Mark még ott maradtak vele. Egész úton csak néztem kifelé az ablakon. Gondolkoztam, hogy most hogyan tovább. Ki fogom- e bírni velük ? Szeretni fognak engem? És vajon meddig lesznek távol a szüleim? Még el kell köszönnöm tőlük, csak előbb elvisszük a cuccaim Lynchékhez. Elmélkedésemnek Ross vetett véget, aki mellettem ült hátul. Megbökött a karjával, én rá néztem, ő pedig rám mosolygott. Ebben a pillanatban a barna fénylő szemeiben elvesztem. Közelről annyira gyönyörűek. És olyan édes, amikor mosolyog.
Na ne.. nem tudom, mi van velem. Túl sok időt töltöttem ma vele..biztosan azért gondolok ilyeneket.
-Min gondolkozol ennyire? -ha elmondanám neki, tuti nézne egy nagyot.
-Semmin...csak még el kell köszönnöm a szüleimtől. -mondtam még mindig mélyen a szemébe nézve, zavartan.
-Tudom..már megbeszéltük. Lepakoljuk a cuccaid, is hazaviszünk. -mondta nevetve. Szép lassan megérkeztünk. Ahogy kiszálltam a kocsiból, apa egyből felhívott, hogy minden rendben van-e. Amikor letettem a telefont, hirtelen nekimentem valakiknek. Dehát ez Cami és Flor. Annyira megörültem nekik.
-Csajok, mit kerestek erre? -kérdeztem izgatottan.
-Tudod, suliba megyünk. Innen nincs messze. -mondták boldogan. -De te mit keresel itt.. -kérdezte Cami töprengve, majd meglátta Rosst, Rikert és Rylandet kiszállni a kocsiból, s befejezte a mondatát.
-...velük??!! -döbbenettel néztek végig rajtuk, majd rajtam.
-Figyi lányok, ez hosszú történet. Majd elmesélem. Felhívlak majd benneteket, és átnézhetnétek. De most mennem kell. Majd beszélünk.
-Okés, puszi. -köszöntünk el egymástól.
Amikor elmentek, Riker és Ross elkezdtek csajosan 'beszélgetni'. Ezzel minket utánozva.
-Úristeeeeen!!
-Úúúristen..Csajoooook!
-Ez nagyon érett.. -szólaltam meg miután abbahagyták a cukkolást. Erre Rossnak az egyetlen 'értelmes' reakciója az volt, hogy kiöltötte a nyelvét.
-Jobb, ha megyünk. -elindultam befele a cuccaimmal, de Riker elvette tőlem. Legalább ő udvarias. A fiúk felvezettek a szobába, ami üres volt.
-Úgy rendezed be, ahogy te akarod. -mondta Riker, s közben rám mosolygott.
-Okés, akkor haza kellene mennem elhozni a többi cuccom és elbúcsúzni anyáéktól. -a mondat végén a hangom elcsuklott. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem fogom őket látni egy ideig. Mindig ezt csinálják. Otthon hagynak állandóan. Alig vagyok velük. Anya énektanár, így ő sincs otthon szinte soha. Most ő is Magyarországon fog dolgozni. Anya korábban rá akart venni, hogy járjak valamilyen zenesuliba, mert tehetséges vagyok. Szereti hallgatni, ahogy énekelek. De félek, hogy így csalódást okozok magamnak. Ha az embereknek nem jön be a hangom..azáltal sebezhetővé válok.
-Minden rendben? -töri meg a csendet Ross.
-Persze. -mondtam, s nehezen mosolyra húztam az ajkaim. -Menjünk.
Közben Ratliff is hazaért Stormieékkal. Stormie elmondta, hogy nyugodtan fogadhatom a barátaimat és érezzem magam otthon..meg most már én is családtag vagyok meg bla bla bla. Aztán elindultunk haza. Ratliff is velünk tartott. A kocsit Riker vezette, mellette ült Stormie. Ő is el akart búcsúzni anyától, mert őt már régebben látta. Hátul Ratliff ült, középen Ross, én pedig mellette. A fiúk végig hülyültek út közben. Próbáltak jó kedvre bírni engem. Útközben készítettem egy videót. Jól szórakoztunk, egy kis időre el tudták feledtetni a szomorúságomat.
Végre, amikor hazaértünk, oda mentem a szüleimhez. Éppen pakoltak. Addig felmentem én is a szobámba a fiúkkal és a kezükbe nyomtam néhány cuccot, hogy vigyék le. Én addig a többi holmimat keresgéltem. Rátaláltam egy képre, amin én és Leon vagyunk.
Leon egy nagyon jó barátom. Régen tetszett nekem nagyon. De nem lett belőle semmi, csak barátok maradtunk. A mai napig. Bár már 2-3 hónapja nem találkoztunk. Hiányzik igazából egy kicsit. Akkor ismertem meg őt, amikor Camit és Flort. Egy osztályba járnak. Igazából elég sok barátom van abból a suliból, mert Cami és Flor barátai is, így én is nagyon megkedveltem őket. Ahogy nézegettem a képeket, eszembe jutottak a régebbi emlékek. Amikor még rengeteget lógtam velük. Mostanában csak Camival és Florral találkoztam. De már a többiek is hiányoznak nagyon.
Ha nem lennék magántanuló, abba a suliba járnék. Az On Beat Studioba. De mivel nagyon lámpalázas vagyok, nem hiszem, hogy működne. Ugyanis ez a leghíresebb zeneiskola a környéken.
Ahogy elnézegettem a képeket, Ross megszólalt mögöttem.
-Ez nem lehet! -döbbent arccal nézett a képre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése