"Később egyedül próbálkoztam Ross keresésével. Aztán kinyitottam a sulifolyosó ajtaját és olyat láttam, aminek Laura nem örülne. A sarokból megláttam, ahogyan Laura nézi Rosst elképedve, szomorúan."
Ross, ahogy meglátott minket, azonnal elengedte a lányt. Na de ez a lány... Ismerem őt. Ide jár a stúdióba. Kirának hívják. Óhh..igen..szóval ez lenne az a Kira. Ahogy szembesültem a tényekkel, azonnal oda akartam rohanni, hogy beolvassak nekik. De útközben Leon megállított. És Laura megelőzött. Odament Rosshoz, aki magyarázkodott volna, de hiába. Laura nem hallgatta meg.
-Leon, engedj el. Ezt most nem ússza meg. -rángatóztam Leon kezei között.
-Nem értem, miért zavar ez téged ennyire.. -nézett a szemembe és emelte fel a hangját.
-Ezt most komolyan kérdezed? -üvöltöttem rá, s közben felénk pillantott Ross, Kira és Laura. A folyosón pillanatok alatt csend honolt. -Tudod, hogy Laura a barátnőm, és nem csinálhatja ezt vele egy beképzelt pancser. -kezdtem el suttogni, miután észrevettem, hogy mindenki minket bámul.
-Hát oké, nyugodj meg, most úgyis Laurával beszél Ross. -láttam az arcán, hogy megenyhült, s próbált nyugtatni, de még mindig szorosan tartott a karjaiban.
Pár perccel később Andres szólt Leonnak, hogy órára kell mennie, erre megkérdezte Leon, hogy lenyugodtam-e, amire a válaszom persze egy "igen" volt. Miután elment Leon csak figyeltem Rossékat, de valójában nem igazán hellottam, miről beszélgetnek, csak annyit láttam, hogy Laura lelép, majd utána Kira is. Ekkor lecsaptam Rossra.
-Jól megcsináltad már megint. Komolyan ő a szeretőd? -kiabáltam vele a folyosón, s mutattam abba az irányba, amerre az imént ment Kira. Erre csak elkezdett nevetni. Hát megáll az eszem.
-Nem tudom, mi olyan vicces, de most hagyott faképnél a barátnőd. -mintha meg sem hallotta volna. Nem tudom, mi ütött belé.
-Nem gondoltam, hogy téged ez ennyire zavar. Talán féltékeny vagy? -lépett közelebb hozzám, s mélyen a szemembe nézett.
-Hahahaaa... -én erre erőltetett hangos nevetésben törtem ki. Nagyon idegesített, amit most tudósított velem. Még, hogy én féltékeny. Na meg még mit nem. -Miért lennék én féltékeny?! Én csak Laurát féltem! -tisztáztam vele a helyzetet.
-Aha...Laurát.. Látom a szemeden, hogy ez nem így van. -mosolyodott el és fürkészte továbbra is a szemem, melynek következtében éreztem, hogy arcom elönti a forróság, zavarban voltam, a fejem a földnek szegeztem. -Hé, elpirultál. -mosolygott Ross, s kezével felemelte az államat. Mit akar már? Ez milyen taktika? Biztosan így akar az őrületbe kergetni. Én mindvégig csendben voltam. Nem is tudtam, mit szólni.
-Amúgy nem kell félned. Mert egyáltalán nem az történt, amire gondolsz. Kira segített a lányoknak és nekem, hogy végre énekelj már a színpadon, és Pablo észrevegyen. Ezért ölelt meg Kira, mert sikerült a tervünk. -ez most komoly? Ross tényleg segíteni akart...NEKEM? Én meg mindent szépen félreértettem...és Laura is miattam hagyta ott Rosst.. Most én szúrtam el mindent.
-Mi? -néztem magam elé, s közben lassan lerogytam egy székre, amely éppen mellettünk helyezkedett el.
-Valami baj van? -kérdezte szemöldökét összeráncolva, s leült mellém ő is egy másik székre.
-Igen.. -kérdően nézett rám. -Az egyik, hogy én...szóval...köszönöm, hogy segíteni akartál, de most mindent csak felkavartál..én nem tudok emberek előtt énekelni, nem megy.. -épp szólni akart volna, de kezemet elé tartottam, jelezve, hogy még nem fejeztem be. -És....azt hiszem, én vagyok a hibás, amiért Laura meglátott téged Kirával.. -csak döbbenten nézett.
-Na de...hogy érted ezt? -értetlenkedett tovább.
-Figyelj már, én hívtam fel Laurát, hogy valami nem stimmel veled.. hallottam, hogy telefonáltál egy bizonyos Kira nevű lánnyal....és a gépedben meg akartam nézni, hogy nem tettél-e valamit, amit nem kellene és..nem találtam semmit, de ez nem volt elég bizonyíték... -kezdtem el hangomat felemelve, majd egyre halkabban és félve mondtam ki a szavakat.
-Mivan? Te komolyan kémkedsz utánam? -tágra nyílt szemekkel nézett rám álmélkodva. -Figyelj elhiszem, hogy oda vagy értem, de azért kicsit visszafoghatnád magad.. -vigyorgott maga elé bámulva önelégülten.
-Na álljunk csak meg, nagy tévhitben élsz drágám! TE.. -mutattam rá, s hangsúlyoztam ki azt, hogy "te". -...egyáltalán nem érdekelsz. Az, hogy mit csinálsz, kivel vagy, mikor, hol, legyen a te dolgod. -hadartam idegesen, s nevettem összevissza mérgemben, még talán csapkodtam is, amire továbbra is mosolygott.
-Óhh, tudom, hogy elolvadsz ettől. -majd próbált csábosan vergődni, de nem jött össze, nem fog levenni a lábamról semmivel.
Ezen elkezdtem kuncogni, ugyanis elég idióta fejet vágott, amire ő is elkezdett nevetni.
-Most miért? Ezt vetem be a csajoknál is, és mindig bejön. -kacsintott rám.
-Ne bánj így Laurával, szeret téged. De miért nem vagy már vele? Már rég utána kellett volna szaladnod. -erre csak enyhe mosollyal a földre szegezte a tekintetét, majd vissza rám.
-Figyelj, én megyek. -mondtam hirtelen, mikor rám nézett. Egy pillanatra újra zavarba hozott. De mikor "visszatértem a földre", eszembe jutott, hogy még Leont meg kell várnom. -Nem is...inkább te menj! -parancsoltam rá, miközben éreztem, hogy arcom még mindig tűztől ég. Erre csak elmosolyodott, s elindult. De az a mosoly... annyira édes.
Na jó, tényleg az őrületbe fog kergetni..tuti, ez valami taktika nála.
Ross szemszöge
-Szia Kira! -köszöntem a telefonba.
-Szia..Ross? -kérdezett meglepődve. -Hogy vagy? Minek köszönhetem a hívásod? -Kira egy régi ismerősöm a stúdióból. Néha beszélünk egy-két szót.
-Egy kis segítségre lenne szükségem. Tudod van egy barátom. Lara. Nagyon kircsi hangja van. De lámpalázas és baromira makacs. Mindenki kérleli, hogy jelentkezzen a stúdióba, de hajthatatlan. Arra gondoltam, hogy ha talán a stúdióban a színpadon énekelne, kicsit feloldódna és talán máshogy látná a helyzetet. És hallania kellene Lara hangját az embereknek is, főként Pablonak. De ezt úgy kellene, hogy Lara ne tudjon meg előre semmit. -meséltem el neki kicsit hosszasan.
-Áhhh értem. Hát meg tudom szervezni azt hiszem. -hallottam hangjában, hogy mosolyog. -És te ott leszel?
-Persze..De ne mondd el senkinek!
-Hát oké, de legalább a barátnőinek el kell mesélnem, hogy segítsenek. -kérlelt Kira.
-Okés. Akkor találkozzunk holnapután, 5-kor! Vagy majd megbeszéljük..
-Rendben, de tudod, ha rosszul sül el, és az órát e-helyett töltjük, akkor baj lesz belőle..Pablo baromi ideges lesz.
-Okés, de hidd el, hogy nem bánod meg. Meglátod majd, hogy nagyon jó lesz.
-Hát remélem. Akkor, majd a stúdióban 5-kor találkozunk. Szia.
-Jólvan..Szia Kira.
Remélem sikerül a kis tervünk. Így biztosan elfelejti Lara ezt az egész lámpalázas cuccot. Mivel nem tudtam aludni, gondoltam, iszom egy pohár vizet. Lebaktattam a lépcsőn, majd bementem a konyhába. Megláttam Larat, aki háttal nekem állt. Meg akartam ijeszteni, de nem sikerült, mert megelőzött. Arcára düh ült, s megajándékozott egy pohár, hideg vízzel. Persze, nem a jó helyre került a víz. Hanem a képembe. A szándékát nem tudtam mire vélni. Mi baja lehet már velem az éjszaka kellős közepén. Ebből egy hatalmas veszekedés lett, amire a természetesen az egész család "jegyet vett". Anyáék próbáltak minket lenyugtatni, míg a többiek szórakoztak rajtunk, vagy éppen szidott minket, mert nem tudott aludni. Amikor végre véget ért a patália, mindenki felment aludni, ergo én is. Reggel 10-negyed 11 lehetett, amikor arra keltem, hogy a mellettem lévő szobából kétségbeesett hangokat hallok és sírást. Először azt hittem álmodom, de ahogy élesedtek a hangok és szememben a homály kitisztult, azonnal átmentem a lányokhoz. Tanácstalanul álltam meg Lara ágya előtt, aki olyan fehér volt, mint a fal, s mozdulatlanul feküdt, a földön és az éjjeli szekrényén valamilyen kapszulák voltak kiszórva. Amint az agyam kapcsolt, Lara mellé ugrottam az ágyra és tüstént elkezdtem a vállánál fogva rázni és szólongatni, hogy keljen fel. A lányok addig szóltak anyáéknak. Mindenki körbeállta az ágyat. Én még mindig csak ugyanazt tettem, mint eddig. Próbáltam felkelteni Larat.
-Ross..Ross...Ross... -végre megszólalt. Ez a hang volt számomra a megváltás.
-Itt vagyok, csak nyisd már ki a szemed! -fogtam meg az arcát, két kezemmel.
-Úristen, Ross végre megszólaltál. -ez kicsit furi...nekem kell örülnöm, hogy Ő megszólalt. Ő hallgatott és feküdt úgy kb egy órán keresztül, úgy mint, aki......na értitek. És még meg is ölelt. Nem tudom, miért örül nekem ennyire, nem olyan rég, még a pokolra kívánt.
-Uhm...miért ne szólaltam volna meg? Oké, most már nem jutok levegőhöz. -reméltem, elenged, mert már majdnem kifogytam a levegőből.
-Uhh bocsi, csak azt hiszem volt egy nagyon őrült rémálmom, de nem akarok róla beszélni. -na várjunk csak..és én voltam az álmában...vagyis velem...álmodott??
-Ennyi altatótól nem csoda. -bámult a gyógyszerekre Rydel.
-Azt hittem már alulról szagolod az ibolyát. -na jó, Ratliff már csak ilyen.
-Miért gyógyszerezted be magad? -kérdezte tőle anya, majd rám nézett azzal a nézésével, amitől kiskorom óta rettegek.
-Ross Shor Lynch! Mit műveltél?? -kezdett ideges lenni.
-Nem csinált semmit! -szólt közbe Lara. -És nem gyógyszereztem be magam. Csak egy altatót vettem be. A műtét óta minden este be kell vennem egyet még a hónap végéig. -nevettem el magát a mondat végére.
Szóval kiderült, hogy ez csak egy félreértés volt. Viszont az az álom nagyon kíváncsivá tett. Mit álmodhatott, amiben én is szerepeltem? Miért álmodott velem? Eléggé foglalkoztatott ez a dolog.
A nap további részében lustálkodtunk, majd elkezdett mindenki medencézni és hülyülni. Ahogy elérkezett az idő, elindultam a stúdióba, persze úgy, hogy észre ne vegye Lara. Azt hiszem a tervünk sikerült. Ahogyan énekelt a két lány Laraval...eszméletlen volt. Mindenki szeme-szája elállt, amikor Larat nézték. Mikor véget ért a szám, Lara kiszúrt az ajtóban, ezért azonnal el kellett tűnnöm. Úgy tűnt sikerült leráznom, s ekkor jött Kira.
-Látod, mondtam, hogy sikerülni fog! -mondtam neki hatalmas örömmel.
-Tényleg igazad van, ettől a számtól teljesen felpörögtem és attól, hogy ezt mind én csináltam.. -ugrott a nyakamba boldogságában.
Na ne.. Lara...és LAURA??!! Mit keres itt.
-Laura..ez nem az, aminek látszik. -próbáltam egyből magyarázkodni, mert lehet hogy ez a helyzet elég félreérthető volt, de mosom kezeim.
-Nem! Ne..is..mondj..semmit! -lökte felém szabdalva mérgesen a szavait.
-De...
-Ez már túl sok Ross! Túl sok! -és azzal a lendülettel el is ment, majd Kira is, mivel elég ciki volt ez neki is, még ha ez tényleg csak nézeteltérés. Még levegőt sem volt időm venni, mivel Larat láttam, pokoli szemeivel felém haladni.
-Jól megcsináltad már megint. Komolyan ő a szeretőd? -zengett tőle a helyiség.
-Nem tudom, mi olyan vicces, de most hagyott faképnél a barátnőd. -na jó, igaza van, de őt ez az egész miért zavarja ennyire? Ez fura.
-Nem gondoltam, hogy téged ez ennyire zavar. Talán féltékeny vagy? -ekkor dunsztom sincs, miért de közelebb léptem hozzá és hirtelen nem tudtam irányítani az agyam. Mintha...nem is tudom..flörtöltem volna vele. Ez kész agyrém. A kérdésemre elkezdett nevetni, de úgy láttam, hogy zavarában teszi ezt. Akaratomon kívül is folytattam vele a kacérkodást. Valamiért tetszik ez. Tetszik, hogy ezzel fel tudom idegesíteni.
-Aha...Laurát.. Látom a szemeden, hogy ez nem így van. -néztem mélyen a szemeibe, mely még jobban elvette az eszem. Láttam, hogy arcát elöntötte a pír, miközben a padlót fürkészte. -Hé, elpirultál. -milyen cuki. De mióta jön zavarba, ha ilyeneket mondok neki? Vagy csak az idegtől? Mikor kicsit kezdtem észhez térni, megmagyaráztam neki a dolgokat.
-Amúgy nem kell félned. Mert egyáltalán nem az történt, amire gondolsz. Kira segített a lányoknak és nekem, hogy végre énekelj már a színpadon, és Pablo észrevegyen. Ezért ölelt meg Kira, mert sikerült a tervünk. -erre nagy döbbenettel nézett rám, majd maga elé.
-Mi? -lassan lehuppant egy székre.
-Valami baj van? -érdeklődtem felőle, miközben én is leültem mellé.
-Igen..Az egyik, hogy én...szóval...köszönöm, hogy segíteni akartál, de most mindent csak felkavartál..én nem tudok emberek előtt énekelni, nem megy..És....azt hiszem, én vagyok a hibás, amiért Laura meglátott téged Kirával.. -ezt meg miért mondja?
-Na de...hogy érted ezt? -kérdeztem rá, hátha megértem.
-Figyelj már, én hívtam fel Laurát, hogy valami nem stimmel veled.. hallottam, hogy telefonáltál egy bizonyos Kira nevű lánnyal....és a gépedben meg akartam nézni, hogy nem tettél-e valamit, amit nem kellene és..nem találtam semmit, de ez nem volt elég bizonyíték... -mondta ki félénken.
-Mivan? Te komolyan kémkedsz utánam? -egy pillanatra elöntött a düh, de ahogy eljutott az agyamig, hogy mit is mondott, megint átváltottam flörtölős módba. Halvány lila gőzöm sincs, miért csinálom ezt. -Figyelj elhiszem, hogy oda vagy értem, de azért kicsit visszafoghatnád magad.. -mosolyogtam magam elé bámulva.
-Na álljunk csak meg, nagy tévhitben élsz drágám! TE.. -hmmm..drágám? Ez tetszik.
-...egyáltalán nem érdekelsz. Az, hogy mit csinálsz, kivel vagy, mikor, hol, legyen a te dolgod. -annyira mérges, hogy mindjárt szétpukkan. Talán tényleg féltékeny? Vagy csak az ingerültsége az oka? Folytattam hát, amit eddig csináltam.
-Óhh, tudom, hogy elolvadsz ettől. -próbáltam olyan 'filmesen' rápillantani, amin elröhögte magát. Legalább végre mosolyog.
-Most miért? Ezt vetem be a csajoknál is, és mindig bejön. -kacsintottam rá.
-Ne bánj így Laurával, szeret téged. De miért nem vagy már vele? Már rég utána kellett volna szaladnod. -kezdett nyugodt és komoly lenni.
-Figyelj, én megyek. -felelte váratlanul. -Nem is...inkább te menj! -dirigált nekem, és arra lettem figyelmes, hogy újra elvörösödik. Valamiért ez beindítja a fantáziám. Ellenben most úgy gondoltam, inkább hagyom, hogy lenyugodjon és engedelmeskedek neki.
Amikor hazaértem eszembe jutott Laura. Gőzöm sincs, mit mondjak neki. Nem történt semmi Kira és köztem, de már nem akarok Laurával járni. De annyit megérdemel, hogy tudja az igazat. Szakítanom kellene vele végre.
Lara szemszöge
Fáradtan hazaértem, és úgy döntöttem lefekszem pihenni és gondolkozni egyrészt Pablo ajánlatán, másrészt pedig a drámán, ami történt ma már megint. Tartozom annyival Laurának, hogy rendbe hozzam, amit most én rontottam el. Rettentően furdal a lelkiismeret. Fel kell hívnom. Azonnal tárcsáztam is a számot, miután ezt megbeszéltem magammal.
-Szia Laura, Lara vagyok. Valami fontosat szeretnék neked mondani.
-Szia Lara, mi lenne az? -kérdezi kíváncsian.
-Szóval..a mai....az én hibám minden. -mondtam neki sajnálkozóan.
-Nyugi..te nem tehetsz erről. Lehet, hogy Ross haragszik rád, amiért lebuktattad, de én nagyon köszönök mindent, tényleg igaz barátnő vagy. Ezzel sokat bizonyítottál. -köszönte meg azt, amit tulajdonképpen egyáltalán nem kellene.
-Laura, félreértés volt. -közöltem vele szűkszavúan.
-Ömm..nem értelek, mire gondolsz?
-Ross csak azért ölelkezett Kirával, mert ők ketten szervezték meg, hogy feljussak a színpadra.. Én meg félreértettem mindent. Dehát annyira titokzatos volt. Ajj, sajnálom Laura, hogy kínos helyzetbe hoztalak titeket. -hadartam el.
-Óh, ne. Én meg faképnél hagytam Rosst. Ideje sem volt megmagyarázni. Egyébként nem haragszom, bárkivel előfordulhat. Azt hiszem, most nekem kell rendbe hoznom a dolgokat. -mondani akartam, hogy mivel én rontottam el, nekem lenne tisztességes rekonstruálni a fennálló helyzetet. De inkább hallgattam, ugyanis szokás szerint mindent elrontok, így jobbnak láttam, ha inkább nem szólok bele a kapcsolatukba.
-Okés, és még egyszer bocsi. -válaszoltam.
-Nem haragszom tényleg. Most viszont mennem kell. Beszélnem kell Rossal. Nem sokára átmegyek és majd akkor beszélünk. Na puszi, szia.
-Szia Laura.
Hiába beszéltem meg a szitut a lánnyal, még mindig rossz érzésem volt a hülyeségem miatt. Úgy érzem tartozom Rossnak is egy bocsánatkéréssel. Tehát Ross szobája felé vettem az irányt, majd bekopogtam. Egy halk "gyere" után beléptem az ajtón. Ross épp az ágyán feküdt, kezeit a tarkóján összekulcsolta. Úgy tűnt valamin épp gondolkozott.
-Nem zavarok? -kérdeztem mosolyogva.
Ross szemszöge
Kopogást hallottam az ajtó felől. Gondoltam biztosan anya akar valamit, vagy a srácok. De meglepetésemre Lara lépett be a szobámba. Fekvőhelyzetemből azonnal ülőhelyzetbe helyezkedtem az ágyamon.
-Nem zavarok. -kérdezte enyhe mosollyal az arcán.
-Ööö..nem. -nem számítottam rá. Főleg így, hogy nyugodt. Még mikor elköszöntünk egymástól legutóbb fel tudott volna robbanni a méregtől. Bár azért volt, mert játszottam egy kicsit az agyával. Ami őszintén szólva valamiért tetszett.
-Figyelj csak azt akarom mondani, hogy nagyon bánt, hogy miattam vesztetek össze Laurával és...remélem nincs harag. -jelentette ki, de nem nézett a szemembe, csak lefele hajtotta a fejét. Erre elmosolyodtam, s felemeltem a kezemmel az állát, hogy lássam az arcát és hogy a szemembe nézhessen. Majd ahogy szembe került tekintetünk, gondoltam játszom vele egy kicsit. El kezdtem felé közeledni, mintha meg akarnám csókolni. Egyre közelebb kerültem hozzá. Hirtelen úgy éreztem, nem akarok leállni. Nem akartam megcsókolni igazából, csak az agyát akartam húzni. De abban a pillanatban nem tudtam irányítani magam. Az utolsó percben persze mégis leálltam. Lara rémülten bámult.
-Nem történt semmi. -súgtam neki egész közelről mosolyogva. -Egyébként sincs rendben valami a kapcsolatunkkal Laurával. -erre kérdően nézett és épp szóra nyitotta volna a száját, de újra kopogást hallottam az ajtón.
-Laura?? -néztem rémülten és tágra nyílt szemekkel.
